Aktuális

A Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program keretében sajtótájékoztatóval egybekötött ételcsomag osztást rendeztek október 25-én Tiszalúcon. Az eseményen Czibere Károly az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára beszámolt a projektről.

Az államtitkár elmondása szerint a Kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy a hátrányos helyzetű települések családjait segítse és támogassa. A program alapvető céljának tekinti a segítségnyújtást a gyermekeknek, ami a testi, lelki, szellemi, erkölcsi, értelmi és érzelmi fejlődésükhöz szükséges.

"A Kormány feladatának tekinti az egyenlő esélyek biztosítását, ezért rendkívül fontos, minden lehetséges eszközzel kompenzálni azt a hátrányt, amivel ezek a gyermekek születtek"

mondta Czibere Károly, aki hozzátette: a program egyik kiemelt területe a rendszeres étkezés elősegítése, hiszen fontos a megfelelő vitamin- és tápanyag bevitel. A Kormány folyamatosan fejleszti a gyerekek étkeztetését, melynek három összetevője a tanév során biztosított, a szünidei étkeztetés, valamint az ételcsomag akció, ami 2017. júliusában indult. A kampány során olyan gyerekeknek segítenek, akik még nem járnak oktatásinevelési intézménybe, tehát három évnél fiatalabbak, és bölcsődei ellátásban sem részesülnek.

Czibere Károly Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára © Fotó: Szerencsi Hírek

A csomag minden hónapban 8000 Ft értékű tartós élelmiszert foglal magában. A programban Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint Hajdú-Bihar megye vesz részt, ahol megközelítőleg tizenkétezer gyermeknek nyújtanak segítséget, egymilliárd forint keretösszeggel. A nyár folyamán a hátrányos helyzetű, 7-14 év közötti gyermekek, most pedig a várandós édesanyák kaptak ételcsomagot. A program során azok az édesanyák kapnak segítséget, akik szociális támogatásban is részesülnek. Az ételcsomagok kiosztása a szociális és gyermekjóléti szolgálatok képviselőinek segítségével valósul meg. A projektet az év végére a Kormány országos szinten is kiterjeszti, aminek keretösszege 17 milliárd forint lesz.

Szerencsen, a Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ munkatársai 30-34 rászoruló, 0 és 3 éves kor közötti gyermeknek osztanak csomagot. A támogatásban részesülők gyermekvédelmi kedvezményt is kapnak. Dr. Sipos Attila a Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ igazgatója elmondta, hogy a Gyermekvédelmi Főigazgatóság határozza meg a támogatottak listáját, melyek azok a személyek, akik tartós élelmiszert kapjanak. A 30-34 fő nemcsak szerencsi, hiszen Monok, Mád és Rátka is az ellátási körzetheztartozik. A várandós anyukák támogatása októberben indult, amikor a program bővült. Városunkban négyen részesülnek támogatásban védőnői jelzés alapján.