Aktuális

Szerencsen is fellobbant november 27-én az első gyertya a város adventi koszorúján. A Rákóczi-vár udvarán megtartott eseményen a megjelenteket Mezei Marianna, a Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója köszöntötte. Beszédében háláját fejezte ki Zavodnyik Györgyné és családja felé, hiszen ők ajánlották fel az udvaron álló feldíszített fenyőfát, amiben egészen Vízkeresztig lehet majd gyönyörködni.

Az első adventi vasárnapon a Szerencsi Óvoda és Bölcsőde, Bambi csoportjának előadását láthatták a résztvevők, akik karácsonyi verseket énekeltek és táncoltak. A műsort követően Csejoszki Szabolcs görögkatolikus parókus tartott beszédet. „Amikor várjuk a karácsonyt, akkor keresztény hitünk szerint nem másért ácsingózunk, hanem az ember szerető Isten szeretetéért, aki Jézus Krisztusban jön el hozzánk erre a világra.

 Az első gyertya a hitnek az üzenetét közvetíti számunkra. Amikor gyermekeinkre tekintünk és gyönyörködünk bennük ott van az életünkben az a szempont, hogy hittel tekintenek rájuk. Mit is jelent ez a hit? Elsősorban azt, hogy csemetéinket ajándékba kaptuk és azzal a hittel tekintenek rájuk, hogy az ember szerető Isten valami csodálatosat, valami szépet, igazat tud belőlük formálni” – mondta a parókus.

Csejoszki Szabolcs két óvodás kíséretében gyújtotta meg az adventi gyertyát.

Hozzátette: a karácsony számunkra a beteljesedésnek az ünnepe, addig amíg gyermekek vannak körülöttünk, akiknek tiszta a szívük és makulátlan lélekkel, reménységgel gondolnak a jövőre, addig nekünk felnőtteknek kötelességünk, hogy bűnbánatot tudjunk tartani és tudjunk hozzájuk hasonlóak lenni – fogalmazott a parókus.

A beszédet követően az atya két óvodás kíséretében meggyújtotta az első adventi gyertyát. Az esemény végén a szervezők süteménnyel és forró teával várták a jelenlévőket.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.