Aktuális

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. által elnyert pályázat eredményeként a héten megkezdődött városunkban a Pozsonyi-Nagyvárad utcák aszfaltozásának előkészítő munkái – osztotta meg a hírt Nyiri Tibor polgármester a közösségi oldalán.

„Szerencsés helyzetben vagyunk abból a szempontból, hogy tavaly ősszel már erre a szakaszra is érvényes szerződése volt a megrendelőnek a kivitelezővel, így a beruházás a megvalósulhat, hiszen tavaly ősszel a háborús helyzet, az energiaárak elszabadulása és az infláció miatt, takarékossági szempontok előtérbe helyezve környékünkön is több tervezett állami útépítést felfüggesztettek” – írja a városvezető.

Hangsúlyozta: azonban a 37-es főútnak a négysávosítása Gesztely-Szerencs között tovább folytatódott, jelenleg a műszaki átvétele történik a szakasznak és várhatóan május közepéig megtörténik a projekt lezárása. Az elmúlt esztendő második felében településünkön is megvalósulhatott az Ondi utcai lámpás kereszteződéstől indulva Ond irányában a Fő utca Rátkán keresztül a Tállya elkerülő útig a burkolatcsere, elkészült a Rákóczi út alsó szakasza, és a Belügyminisztérium sikeres pályázatának az eredményeként – kiegészítve önkormányzati támogatással – a Széchenyi utca és Kórház-köz – hangsúlyozta Nyiri Tibor.

Hozzátette: a közelmúltban Taktaköz útjai is megújultak. Ezek közé tartozik, hogy Prügy irányából a gázfogadó állomásig már korábban megtörtént a burkolatcsere, a jelenlegi felújítás innen a 37-es főút körforgalmi csomópontjáig tart. Ennek keretében javítják az útpadkát, tisztítják a vízelvezető árkot, az aszfaltot felmarják, majd új kötő- és kopóréteget terítenek, felfestik az útburkolati jeleket és jelzőtáblákat cserélnek. A munkák időtartamára korlátozzák a sebességet és a forgalmat, jelzőőrös irányításra is számítani kell. Óvatosan és körültekintően vezessenek az arra közlekedők.

Az önkormányzat is végez csinosításokat a területen: karbantartjuk a buszmegállókat, a fákat- és növényzetet, valamint kátyúzást végzünk majd a szervizúton – közölte a polgármester.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.