Aktuális

Szerencsen december 3-án meggyújtották az első gyertyát a város adventi koszorúján. A Rákóczi-vár udvaros palotaszárnyában megtartott eseményen Pintér Bálint, római katolikus káplán köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében egy rövid történetet osztott meg.

Ebben szerepelt egy gazdag és egy szegény ember, akik az egyik nap úgy döntöttek, hogy felkeresnek egy tanítómestert, akivel az életről fognak beszélgetni. Először a gazdag került sorra, aki több, mint egy órán át folytatott eszmecserét tanítóval, azután belépett a szegény, aki csak két percet volt bent. Az utóbbi megkérdezte a mestert, hogy miért csak pár percet kapott? A tanító válaszul elmondta, hogy mikor belépett rögtön látta, hogy szegény, de a gazdag még szegényebb volt.

Ez a kis történet remek példája annak, hogy lehet valakinek sok pénze, de attól még a lelkében szegény ember. „Amikor az adventi időszakban járunk, akkor nem a külső fényekre, csillogásra, a külső gazdagságra érdemes gondolnunk, hanem sokkal inkább arra kell összpontosítanunk, hogy belsőleg fejlődjünk, emberileg erősödjünk, jót cselekedjünk és ezért kérjük az Isten segítségét” – mondta Pintér Bálint. A beszéd után a káplán megáldotta a város adventi koszorúját, majd két óvodás kíséretében meggyújtotta a hitet szimbolizáló gyertyát.

Ezt követően műsort adtak a Szerencsi Óvoda és Bölcsőde Süni csoportja, valamint a Bolyai János Katolikus Általános Iskola diákjai, pedagógusai. Az esemény zárásaként forró teát, forralt bort és süteményt kínáltak a megjelenteknek a Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár munkatársai.

  • Galéria:
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.