Aktuális

Lángra lobbant december 17-én a harmadik, azaz az öröm gyertyája a szerencsi Rákóczi-vár udvaros palotaszárnyában.

A megjelenteket Csejoszki Szabolcs, görögkatolikus parókus köszöntötte, majd mondott imát. „Addig, amíg gyerekek vagyunk, amíg gyermeki lélekkel tudunk gondolkodni, a karácsony talán a legfontosabb és a legjobban várt ünnep. Ahogy idősebbek leszünk, mi ugyan úgy ezt a szépet és jót, mondhatni a tökéletességet szeretnénk odaadni gyermekeinknek.

Egyfajta kettősség van bennünk. A legjobbat akarjuk és mégsem vagyunk képesek erre. Amikor felismerjük ezt a tapasztalatot, üzenetet, akkor még helyén van a szívünk, akkor teljesen jól értjük, hogy mi igazából emberek vagyunk. A karácsonyi énekeinknek a középpontjában is két gondolat, két szó hangzik el oly gyakran: Isten és ember. Az Isten a földre jön, hogy az embert fölemelje a magához az égbe.

Ezt a kettősséget kell megtalálnunk az életünkben, karácsony az az ünnep, amit nem mi alakítunk, nem mi teszünk fényessé, csillogóvá, hanem az embert szerető Isten. Ezt kell tovább adnunk, ez a karácsony üzenete, hogy velünk van az Isten” – mondta Csejoszki Szabolcs, aki a beszéd után két óvodás kíséretében meggyújtotta a város adventi koszorúján a harmadik gyertyát.

A továbbiakban műsort adott a Szerencsi Óvoda és Bölcsőde Nyuszi csoportja, valamint a Bocskai István Katolikus Gimnázium és Technikum diákjai, pedagógusai. Az esemény végén a szervezők aprósüteménnyel, csokoládéval, forró teával és forralt borral kedveskedtek.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.