Szerencs Város Önkormányzata a nemzetközi nőnap alkalmából március 8-án köszöntötte a város lányait, hölgyeit és szépkorú asszonyait a Rákóczi-vár színháztermében.
Minden évben március 8-án ünneplik a nemzetközi nőnapot, hogy megemlékezzenek a nők teljesítményéről, elismerjék azt, felhívják a figyelmet a nemek közötti egyenlőtlenségekre. Először 1911-ben ünnepelték, időpontja 1913 óta március 8-a. A nők jogai és a nemzetközi béke napját 1977-ben tette hivatalos ünneppé az ENSZ Közgyűlése.
A színpadra elsőként Kretovics István lépett, aki a nemzetközi nőnap történetét elevenítette fel, majd Darvas Szilárd költő, humorista által írt „A Nő Teremtése” című verset szavalta el a hallgatóságnak. Nyiri Tibor polgármester beszédében elhangzott, ha törődünk a másikkal, akkor szeretetet adunk és kapunk, amivel még teljesebb életet élhetünk. A városvezető kiemelte, hogy férfi és nő nem tud létezni egymás nélkül, valamint csak életmód kérdése, hogy mennyire figyelünk oda egymásra. Hangsúlyozta: a mai rohanó világban egyre kevesebb időt fordítunk a másik nem tiszteletére, ezért fontos, hogy megemlékezzünk a nőkről és hálánkat fejezzük ki.
Az este zárásaként Mujahid Zoltán pakisztáni származású magyar énekes, énektanár, a Megasztár első szériájának döntőse zenés produkciója szórakoztatta a megjelenteket. A műsor után a polgármester és Kiss Dezső képviselő a kijáratnál virággal kedveskedtek a hölgyeknek.
- Galéria: