Aktuális
Betűbeállítások
  • Legkisebb Kicsi Közepes Nagy Legnagyobb
  • Default Helvetica Segoe Georgia Times

Autós ügyességi versenynek ad otthont Szerencs, ahol az egykori cukorgyár területén rendezik meg a II. Szerencs Szlalom elnevezésű futamot. A megmérettetésen a nevező sofőrök mellett a helyi lakosok is kipróbálhatják tudásukat saját járműveikkel.

A futamot november 14-én, szombaton tartják meg a volt ipari létesítmény zárt területén. Kiss Attila, Szerencs város polgármestere az esemény kapcsán elmondta, hogy a verseny lebonyolítása végig ellenőrzött körülmények között zajlik majd. A városvezető hangsúlyozta, hogy az önkormányzat a III. Zemplén Rallyhoz hasonlóan ezúttal is együttműködő partnerként vesz részt a megvalósításban, míg a szervezési feladatokat a FireBlade Autósport Egyesület látja el.

A partnerségi együttműködés részeként a helyi lakosok kedvezményesen látogathatják a rendezvényt. Minden szerencsi lakcímkártyával rendelkező érdeklődő féláron, 1000 forintért vásárolhat belépőjegyet az eseményre. A kiskorúak csak szülői felügyelettel vehet részt a rendezvényen.

A nézői kedvezmény mellett a helyi autósok számára külön versenyzési lehetőséget is biztosítanak a „Szerencs Kupa” keretében, amelyen a három leggyorsabb szerencsi lakcímmel rendelkező versenyzőt díjazzák. Az önkormányzat továbbá tíz szerencsi induló számára biztosítja az ingyenes részvételt, így aki – saját személyautójával – szeretne elindulni a futamon, jelezheti szándékát a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címen. A támogatott helyekre a jelentkezéseket 2026. november 7-én 11.00 óráig fogadják. Teljesen kezdők és amatőrök jelentkezését is várják! Bárki kipróbálhatja magát a pályán, aki kedvet érez hozzá.

A szervezők további kategóriákkal is készülnek, aminek a nevezési határideje 2026. november 9. A kategóriákról és a részletes szabályokról ide kattintva tájékozódni.

A további nevezéseket ezen a felületen adhatják le az indulók.

Fotó: autosportevent.hu