Közélet

Portré rovatunkban Boros Józsefné Marika, virágkötő, virágárus vallomását olvashatják virágokról, hivatásról, trendekről.

Tizenéves koromban kertészeti iskolában virágkötőnek tanultam, Sárospatakon és később Szerencsen kezdtem el dolgozni, majd sok év után saját üzletet nyitottam. A munkám egyben a hivatásom is, el sem tudnék képzelni mást. Boros Józsefné úgy véli, hogy virággal foglalkozni csodálatos dolog. A szépsége abban rejlik, hogy bármennyire is gyönyörűek, mulandóak is egyben, mégis felejthetetlenné teszik a fontos, jeles napokat. 

"Káprázatos színükkel, illatukkal és sokféleségükkel máig elvarázsolnak engem is."

Tökéletesen elmondanak mindent helyettünk, még akkor is, amikor nincsenek szavak, vagy éppen csak nem találjuk a megfelelőeket – mondja Marika néni. Úgy gondolja, hogy sosem megy ki a divatból a virággal való ajándékozás.

– "Igyekszem minden kedves vásárlómat az igénye szerint kiszolgálni és ha tanácstalanok, segíteni őket" – tette hozzá.

"A virágosok helyzete nagyon speciális és kiváltságos is egyben, értem ezt úgy, hogy személyes kapcsolat fűz minden egyes vásárlóhoz, mivel részesévé válhatok örömüknek és bánatuknak egyaránt."

Boros Józsefné saját üzletében.  Fotó: Szerencs Hírek

Szerencsére több az örömteli esemény, például születésnap, névnap, keresztelő, ballagás, esküvő. Jelenleg az adventi ünnepvárás időszakát éljük, ami tökéletes a maga díszeivel. Ünnepivé varázsoljuk lakásunkat és ezzel melegséget viszünk a szürke téli napokba: itt az ajtó és ablakdíszekre, adventi koszorúkra, fényfüzérekre, gyertyákra gondolok. Adventi koszorúnkon már a negyedik gyertya is hamarosan meggyújtásra kerül. A négy gyertya a várakozás heteinek számát jelenti, amelyek bármilyen színben pompázhatnak.

A 3 lila és 1 rózsaszín a tradicionális színkombináció, de nyugodtan választhatunk olyan színeket, amelyek kedvesek és illenek a lakásunk stílusához, az ünnepi díszítés színeihez. Az idén nagyon kedvelik a fehér, krém, halványszürke színeket, de a piros-fehér, arany összeállítások soha nem mennek ki a divatból. Napjainkban egyre divatosabbak a kézzel készített különleges, egyedi figurás díszek, melyek nagyban hozzájárulnak lakásunk ünnepi hangulatának fokozásához. 

Végezetül, és talán a legfontosabb: egyetlen egy trendje szabad, hogy legyen a karácsonyi ünnepvárásnak és a karácsonynak, mégpedig az, hogy vidámságban és nagy szeretetben együtt legyen a család.

Kívánok minden kedves jelenlegi és leendő vásárlómnak áldott, békés ünnepeket!