Közélet

A Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár, a Szerencsi Logiklub, valamint a Rejtvényfejtők Országos Egyesülete (ROE) október 19-20 között immáron harmadik éve rendezte meg az országos rejtvényfejtő versenyt.

Az eseményt Skorván József a Szerencsi Logiklub elnöke és Csider Andor a Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója nyitotta meg, majd Nyiri Tibor polgármester köszöntötte a megjelenteket. Beszédében kiemelte, nagy örömmel tölti el, hogy ismét Szerencs szívében a Rákóczi várban rendezték meg a versenyt, ezzel is öregbítve a város jó hírnevét.

A beszédeket követően Kasparek Éva a Rejtvényfejtők Országos Szövetségének az elnöke ismertette a verseny szabályait. A megjelentek négy kategóriában tehették próbára tudásukat: kezdő, haladó, mesterjelölt és mester. A rejtvények között megtalálható volt a sudoku, a hagyományos skandináv rejtvény, valamint az olasz keresztrejtvény is.

A versenyre az ország minden tájáról érkeztekversenyzők, közel 180-an vettek részt. A Szerencsi Logiklub a kezdő csapatversenyben első helyezést, a haladó csoportban pedig hatodik helyezést ért el.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.