Közélet

A szerencsi cukrászda és látványmanufaktúra című építkezés ünnepélyes alapkőletételére került sor november 25-én (csütörtökön) az egykori cukorgyár területén (közel ideiglenes piac területéhez).

A beruházást a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. támogatja, akik korábban már elfogadták a Halász Produkt Kft. támogatási kérelmét. A 122 négyzetméteren létrehozni kívánt látvány és cukrászmanufaktúra részben meglévő védett épületekben, részben új épületekben valósul meg korszerű, a trendnek megfelelő technológiával. A cukrászda másik része egy új, a régihez csatlakozó épületben kap helyet, aminek alapterülete 770 négyzetméter, beleértve a vendégteret, a konyhát és a látványmanufaktúra egy részét is.

Az ünnepélyes eseményen a hivatalos beszédek sorát Horváth Péter, a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatója indította, aki elmondta, hogy a minden idők legnagyobb hazai turisztikai fejlesztéseit összefogó kormányzati ernyőprogram célja, hogy 2030-ig Magyarországot Közép-Európa turisztikai központjává tegye.

A Kisfaludy Program alapvető törekvése, hogy a turisztikai térségekben az egyes élményelemek láncba szervezését − szálláshelyeket az attrakciókkal, attrakciókat egymással – ösztönözze, ennek következtében pedig oldódjon a szezonalitás, növekedjen a szektorban dolgozó munkavállalók száma és bérszínvonala, továbbá javuljon az adófizetési morál. Koncz Zsófia, a térség országgyűlési képviselője és Nyiri Tibor, Szerencs város polgármestere beszédükben a térség turisztikai erősítéséről beszélt.

Balról jobbra: Nyiri Tibor Szerencs város polgármestere, Koncz Zsófia a térség országgyűlési képviselője, Horváth Péter a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Halász Tamás a Halász Produkt Cukrászati és Kereskedelmi Kft. vezetője. Fotó: Nagy István/Szerencsi Hírek

Elmondták a fő cél az, hogy a hazai és külföldi turisták többsége ne csak az ország nyugati – főként a Balaton – részét látogassák. Halász Tamás, a Halász Produkt Cukrászati és Kereskedelmi Kft. vezetője röviden ismertette a vállalkozás történetét. Elhangzott, hogy a család már 34 éve foglalkozik cukrászati termékek előállításával és forgalmazásával. A cég közel 40 embernek biztosít megélhetést. Elhangzott, hogy a cukrászdához kapcsolódóan akadálymentesített terasz is kialakításra kerül 100 négyzetméteren.

Az édességipari hagyományokat a cukrászda a „mentes” (gluténmentes, szénhidrátmentes stb.) kínálattal egészíti ki. A manufaktúra nemcsak a cukrász tevékenység bemutatását teszi majd lehetővé a látogatók számára, hanem interaktív módon édességkészítési, fagylaltkészítési wordkshop-oknak is helyet biztosít. Az új üzem az édességkészítő szakon tanuló diákok számára is gyakorlati helyet fog biztosítani. A kivitelezés várható befejezési határideje 2023. szeptember 30.

Fotó: Nagy István

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.