Közélet

Hivatalosan is bemutatta a publikumnak új verseskötetét Gaál Ernő író, költő. A Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár, valamint a Hegyaljai Alkotók Társulása (HAT) által szervezett közös könyvbemutatót november 25-én tarották a Rákóczi-vár lovagtermében.

A nyilvánosság előtt a könyvről Viczay Henrietta a HAT alelnöke kérdezte a költőt. Gaál Ernő elmondta, hogy a Határkő II. nevet viselő verseskötet több mint 500 oldal terjedelmű, közel 140 verset, 31 prózai művet és a hozzá közelálló személyek önéletrajzát is tartalmazza. Emellett sok humorosírást, például Romhányi József alkotásokat, („A teve fohásza”, „Bolha” és a „Marhalevél” című versek) és számos palindromot is (visszafelé olvasva is értelmes szó, mondat vagy mondatrész) találunk benne.

Gaál Ernőt városunkban sokan ismerik, szerkesztőségünk is többször bemutatta már a Szerecsen élő író és költőt, aki már fiatalon nagy érdeklődést mutatott a szépirodalom iránt. Különösen nagy hatással volt rá édesapja, aki minden pillanatot kihasznált arra, hogy verseket mondjon neki. Gaál Ernő leginkább szerelmes, hazafias verseket szeret a legjobban írni. Ezt tekinti a sajátjának, ebben tud a leginkább kiteljesedni. Hagyományos 19. századi verseket ír, egy igazán jó rímért szinte bármit képes odaadni. 1996 és 2002 között a HAT alelnöke volt, és további tíz évig a civil szervezet vezetőjeként tevékenykedett.

Gaál Ernő új verseskötete a Határkő II. Fotó: Nagy István/Szerencsi Hírek

Az önkormányzat 2020. augusztus 20-án „Pro Urbe Szerencs” kitüntetést adományozott neki Szerencs város közéletében, a művészeti élet területén végzett kiemelkedő teljesítményéért. Az eseményen közreműködött Ötvös Éva színművész és Balázs István előadóművész, akik a verseskötetből olvastak fel alkotásokat. A könyvbemutatón a publikum több Karády István által megzenésített verset is hallhatott. Gaál Ernő az eseményen boldogan dedikálta könyveit a megjelent vendégeknek.

Borítóképen balról jobbra: Balázs István előadóművész, Ötvös Éva színművész, Viczay Henrietta a HAT alelnöke és Gaál Ernő író, költő. Fotó: Nagy István/Szerencsi Hírek

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.