Közélet

Időkalandorok címmel képregény készült a Hooligans rockegyüttesről. A bemutatót augusztus 25-én tartották a Szerencsi Rákóczi-vár Árkád termében, mindössze pár órával a 3. Szerencsi ARTÚR NAPOK Fesztivál megnyitása előtt.

Már a bemutatót megelőzően sok rajongó gyűlt össze a Rákóczi-vár udvarán, akiket a nagy meleg sem tartotta vissza attól, hogy dedikált példányt szerezzenek és közös fotót készítsenek szeretett zenekarukkal. A megjelenteket György Zoltán, a képregény írója és szerkesztője köszöntötte.

Elhangzott, hogy a Hooligans Szerencsről indult, ezért a képregényben is szerepet kapott. A történet a rockegyüttes kalandjait meséli el, a kezdeti Ramses-es időktől napjainkig. Összességében elmondható mindenféle spoiler nélkül, hogy a világ bajban van és csak a Hooligans zenéje mentheti meg. Az író-szerkesztő elmondta, hogy jól ismeri a zenekar tagjait, ezért nem okozott neki gondot, hogy az elmúlt 27 évet feldolgozza.

Az alkotás a Master-Lab Comicsnak köszönhető, élükön azzal a Tóth-Laboncz Attilával, aki a Tankcsapda zenekar egyik alapítója volt. A történetet Mester Csaba rajzoló keltette életre, akit az egykori The Bedlam-ból (magyar thrash metal zenekar) ismerhetünk.

A zenekar tagjai büszkén mutatják az új képregényt. Fotó: Nagy István / Szerencsi Hírek

A sajtótájékoztatón Kiss Endi, a Hooligans dobosa elmondta, hogy nagyon örültek a megkeresésnek, hiszen a képregény gondolata számukra is érdekes volt. Hangsúlyozta, mindenkinek fontos az a település ahol a született, ezért Tóth Tiborral együtt boldog, hogy Szerencs is helyet kapott a képregényben. A dedikálással egybekötött sajtótájékoztató végén az együttes tagjai a rajongókkal közös fotókat készítettek.