Közérdekű

Nyiri Tibor polgármester, április 17-én rendkívüli közleményben adott tájékoztatást arról, hogy Magyarország Kormánya felhatalmazta a polgármestereket, hogy a országos hatályú kijárási korlátozásról szóló rendeletben foglaltaktól szigorúbb szabályokat állapítsanak meg a településük vonatkozásában.

Ennek értelmében Nyiri Tibor elrendelte április 18. (szombat) 00.00 órától április 19. (vasárnap) 24.00 óráig a Rákóczi – Vár, a Várkert és a Tatay Zoltán Sporttelep lezárását. Továbbá felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy a piacra, üzletekbe és intézményekbe való bejutás és ott tartózkodás során, valamint a közterületeken az egymástól való két méteres távolságot tartsák meg. Hozzátette a közterületeken továbbra is tilos a gyülekezés és a csoportosulás.

Az üzletek – kivéve az élelmiszert, illatszert, drogériai terméket, háztartási tisztítószert, vegyi árut és higiéniai papírterméket árusító boltok, továbbá a gyógyszertárak, gyógyászati segédeszközt forgalmazó kereskedelmi egységek, valamint az üzemanyagtöltő-állomás – 15 óráig fogadhatják a vásárlókat

A piacon 9-12 óra között csak 65 éven felüliek vásárolhatnak . A városvezető ismét felhívta a figyelmet, hogy csalók jelentek meg városban akik felkeresik az idősebb polgártársainkat és az önkormányzatra hivatkozva felajánlják, hogy segítséget nyújtanak a bevásárlásban. Ne higgyenek a csalóknak

Amennyiben segítségre szorulnak hívják a korábban megadott elérhetőségek bármelyikét. Idegen, ismeretlen embereket ne engedjenek be a lakásukba, ne bízzanak meg bennük!

(Forrás: Nyiri Tibor, Szerencs város polgármestere)