Megye

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekrehabilitációs Osztályának szobái, folyosói, közös helyiségei, valamint vizes blokkjai is megújulnak jövő nyárra a Nestlé Hungária 20 millió forintos támogatásából. A jövőre harmincéves vállalat két telephelyen is jelen van a megyében: Diósgyőrben és Szerencsen összesen 900 embernek ad munkát.

Jövőre ünnepli harmincéves magyarországi jelenlétét a Nestlé, amely a Nestlé az Egészséges Gyerekekért program keretében célzott kutatásokkal, termékfejlesztéssel, oktatással, széleskörű tájékoztatással és innovatív megoldásokkal szeretné 2030-ig 50 millió gyermek életét egészségesebbé tenni világszerte. A globális vállalás mellett ugyanannyira fontos a helyi közösségek támogatása is, különösen most a világjárvány elleni küzdelemben, ezért a Nestlé Hungária 20 millió forintot adományoz a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház Gyermekrehabilitációs Osztályának, amelyből megújulhatnak a részleg szobái, folyosói, közös helyiségei és vizes blokkjai jövő nyárra.

„Egészen kivételes az a teljesítmény, amelyet a pandémia elleni harcban nyújtanak az egészségügyi intézmények, azonban nem feledkezhetünk meg a kórházak azon részlegeiről sem, amelyek normál körülmények között is emberfelettit teljesítenek” – mondta Hélène Kovalevsky, a Nestlé szerencsi és diósgyőri gyárainak vezetője, aki szerint az üzleti szereplőknek – különösen azoknak, amelyek kevésbé vannak kitéve a járvány okozta visszaesésnek – kötelességük, hogy segítsenek, ha tehetik.

„Nagyon örülünk a támogatásnak, mert a rehabilitáció legtöbbször már az alapbetegség terápiával párhuzamosan megkezdődik, és nagyon fontos, hogy olyan közegben történjen, amely hozzásegíti a gyerekeket ahhoz, hogy az eredményes kezelés végén gyógyultan távozzanak, és minél könnyebben tudjanak visszailleszkedni eredeti élethelyzetükbe” – hangsúlyozta dr. Hauser Péter, a Velkey László Gyermekegészségügyi Központ intézetvezető főorvosa.

„Személyes öröm számomra, hogy a magunk eszközeivel hozzájárulhatunk a kórházban ápolt gyerekek jólétéhez, ahhoz, hogy minél kellemesebb környezetben történjen a rehabilitáció, mindez ráadásul tökéletesen illeszkedik cégünk közös értékteremtési tevékenységébe, amelyben az egészség és az egymásra figyelés hagyományosan meghatározó” – tette hozzá Hélène Kovalevsky.

A Nestlé Hungáriáról: A világ legnagyobb, több mint 150 éves élelmiszeripari vállalata 189 országban van jelen világszerte. A svájci vállalat Magyarországon három gyárában (Szerencsen, Diósgyőrön és Bükön), illetve budapesti központjában összesen több mint 2400 embert foglalkoztat, akik a jobb életminőség és az egészségesebb jövő megteremtéséért dolgoznak nap, mint nap.

A Nestlé közel 30 éve van jelen Magyarországon, jelenleg a legnagyobb svájci befektető és munkáltató hazánkban. Az idén bejelentett büki beruházásával immár 150 milliárd forintot meghaladó értékben fektet be itthon és továbbra is hosszú távú hazai jelenléttel tervez.

A szerencsi gyár a Nestlé közép-európai regionális kávé- és kakaóitalpor-gyártó és -töltő üzeme. Évente 40 ezer tonna kávé- és kakaópor készül, amely 30 országba kerül kiszállításra.

A diósgyőri gyár a Nestlé egyetlen, kizárólag üreges figurák gyártására specializálódott üzeme a világon, ahol 120 millió darab csokoládéfigura készül évente. Ezeket a termékeket több mint 20 országba exportálja a vállalat.

A cégcsoport állateledel-gyártásának kelet-közép-európai központja, a büki PURINA® gyár 2018-ban ünnepelte fennállásának huszadik évfordulóját. Termékei a világ több mint 40 országába jutnak el Bükről.

A Nestlé Hungária beszállítóinak többsége magyar vállalkozás, amelyek évente összesen 54 milliárd forintértékben adnak el termékeket és szolgáltatásokat a Nestlé globális hálózatának

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.