Megye

Az Országgyűlés által tavaly év végén elfogadott, egészségügyi alapellátásról szóló törvénynek megfelelően fokozatosan megkezdődött az új, egységes ügyeleti rendszer bevezetése Magyarországon. Az alapellátási ügyeletet 2023. április 1-től Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében is, majd az idei év végéig fokozatosan bevezetve az ország egész területén egységes, két elemből álló, betegközpontú rendszerrel (háziorvosi ügyeleti rendelés és sürgősségi ügyelet) biztosítja az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) minden rászoruló számára.

A további vármegyék belépése függ a helyi ingatlanállománytól, a szerződéskötések ütemétől és attól is, hogy kell-e beszerezni új eszközöket.

A jogszabály értelmében Szerencs Város Önkormányzatának április 1-től megszűnik ez a feladatellátási kötelezettsége, a továbbiakban az OMSZ hatáskörébe kerül az orvosi ügyelet szakmai irányítása és a működtetéséhez kapcsolódó jog- és hatáskör. A város képviselő-testülete a március 9-ei rendkívüli ülésén határozott arról, hogy az OMSZ megkeresésének eleget téve a tulajdonában lévő Rákóczi út 51. szám alatt erre a célra eddig is igénybe vett helyiségeket és ingóságokat térítésmentesen átadja az április 1-től orvosi ügyeleti feladatellátást biztosító szervezetnek.

A legutolsó információk szerint a vármegyében 15 településen szűnik meg a helyi ügyelet. Városunkban azonban továbbra is a jól megszokott helyen a Rákóczi út 51. szám alatt vehető igénybe az ügyeleti ellátás.

Az új telefonszám felnőttek és gyermekek esetében is egységesen 1830.

Megyénkben orvosi ellátásra hétköznap 16 és 22 óra, illetve hétvégén és ünnepnapon 8-tól 14 óráig lehet bemenni tíz városba: Miskolc, Mezőkövesd, Encs, Kazincbarcika, Ózd, Sátoraljaújhely, Tiszaújváros, Sárospatak, Edelény és Szerencs. Akik személyesen keresnének fel egy éjszakai ügyeletet összesen nyolc ponton tehetik ezt meg hétköznap 22-től 8 óráig, illetve hétvégén és ünnepnap 14 órától 8 óráig. Az éjszakai személyes ellátásból a tíz városból Sárospatak és Edelény esik ki.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.