Oktatás - Nevelés

A szerencsi Bocskai István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium a 2017/2018-as tanév beiskolázásához központi írásbeli felvételit hirdet. A sikeres felvételi érdekében az intézmény szombati napokon előkészítő órákat tart magyar nyelv és irodalom, matematika és angol nyelv tantárgyakból.

Az előkészítő első alkalma 2016. november 12–én, szombaton volt. A foglakozások célja, hogy megkönnyítsék a felkészülést a nyolcadikos tanulóknak, hiszen így átismételhetik a fontosabb tananyagrészeket, és gyakorolhatják a típusfeladatokat is, amelyeket majd a felvételi feladatsor tartalmaz. Mindezt a gimnázium (jövendőbeli iskolájuk) szép tantermeiben és középiskolai tanárok segítségével tehetik meg.

Az első alkalommal 58 tanuló látogatott el a régió térségeiből, és lelkesen számolt, elemzett a szombati „tanórákon”, útmutatót kapva egy-egy feladat könnyebb, kreatívabb és gyorsabb megoldásához. Kérésként fogalmazódott meg a német nyelvi előkészítő is, melyet az angollal párhuzamos időpontban kínálunk már a következő alkalommal, november 19-én. Az órák 45 percesek és 9 órától 11.30-ig tartanak.

A tanulók jól érezték magukat, sok hasznos információt szerezhettek a felvételi tantárgyakból. Aki lemaradt, de szeretne csatlakozni, szeretettel várjuk a szombati felkészítő csoportba!

Fotók: Bocskai István Katolikus Gimnázium és Szakközépiskola

 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.