A korabeli Pilvax kávéházat idéző környezetben várta az érdeklődőket a Bolyai János Katolikus Általános Iskola március 13-án. Az említett kávéház az 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik legfontosabb szimbóluma. Petőfi Sándor és társai itt beszélték meg a forradalom követeléseit és itt került sor a 12 pont megszövegezésére is. A hagyomány szerint a költő 1848. március 15-én itt szavalta el először a Nemzeti dalt és innen indultak ki ezen a napon a forradalmi események. A Bolyaiban ezt a felemelő hangulatot és a nemzeti összetartozás megnyilvánulásának legszebb pillanatait elevenítették fel.
Szabóné Drozda Orsolya, az iskola megbízott intézményvezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy már a tavalyi évben is volt hasonló kezdeményezésük, akkor azonban még csak szűk körben tartották meg. A siker akkor óriási volt, ezért az iskola vezetősége úgy döntött, hogy az éven egy nagyobb volumenű eseményt rendeznek, amire a diákok mellett érdeklődőket, a képviselőket és a helyi intézményvezetőket is várták. Az esemény célja, hogy megidézzék a korabeli hangulatot. „A legfőbb szándékunk az, hogy elhozzuk a gyerekek számára az 1848–49-es forradalom és szabadságharc ifjainak egyik kedvenc helyének hangulatát” – mondta a megbízott intézményvezető.
Horváth Gábor pedagógus, szervező szerint a gyerekek izgatottan készültek az eseményre és mindenki komolyan vette a feladatát. A diákok a tanárokkal közösen teljesen átalakították az aulát. A gyerekek még korabeli ruhát is felvettek. A desszert menüsort is igyekeztek úgy összeállítani, és olyan fantázianeveket adni a süteményeknek, amivel a korabeli eseményeket idézik. Horváth Gábor elmondta, hogy a befolyt összeg a diákönkormányzat kasszáját fogja gyarapítani.