Az ország egyik legkedvesebb sárkánya, Süsü és a Csukás Meserádió csapata varázsolt ünnepi hangulatot a szerencsi Rákóczi-vár színháztermébe szeptember 11-én. Az egyéves születésnapját ünneplő online rádió országjáró körútjának egyik állomásaként látogatott városunkba, ahol a helyi nagycsoportos óvodások fülüket-szemüket hegyezve várták őket.
A közmédia 24 órában elérhető, gyermekeknek szóló online rádiója, a Csukás Meserádió két hetes országjárásra indult, hogy minél több kicsihez juttassa el a magyar kultúra kincseit, a klasszikus és modern meséket. Szeptember 8. és 19. között naponta két településre látogat el a stáb, hogy a Magyar Rádió archívumának legszebb felvételeivel és saját gyártású műsoraikkal szórakoztassanak.
A szerencsi helyszínen a gyerekeket dr. Koncz Zsófia családokért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője köszöntötte. Vidáman megjegyezte, hogy a produkció a legjobb helyre érkezett, hiszen itt, a csokoládé városában a gyerekek talán még jobban is szeretik Csukás István meséit, mint bárhol máshol az országban, gondolva a csokikedvelő Gombóc Artúrra is.
A helyi óvodásokat Korcsog Laura, a rádió műsorvezetője bűvölte el meseolvasásával, Kőhalmi Ferenc bűvész pedig kisebb-nagyobb trükkökkel kápráztatta el a kicsiket. A nap fénypontja mégis egyértelműen Süsü, az egyfejű sárkány megjelenése volt. A gyerekek örömmel fogadták a híres figurát, aki türelmesen pózolt a közös fotókhoz.
Török Bálint, a rádió egyik műsorvezetője elmondta, a siker titka a változatosságban rejlik, hiszen a stáb minden nap más-más felállásban, bűvésszel vagy bábelőadással kiegészülve érkezik. A legfontosabb azonban a rugalmasság; a műsort mindig a helyi gyerekek reakcióihoz igazítják. „Figyeljük, mi az, ami tetszik nekik, így egy kicsit ők is beleszólnak abba, milyen legyen az előadás” – emelte ki a műsorvezető.
- Galéria: