Oktatás - Nevelés

Több mint egy évtizedes szünet után, az önkormányzat szervezésében és támogatásával ismét elindult a szervezett óvodai úszásoktatás, amelyhez a város összes óvodája csatlakozott.

A tanévkezdéssel egy régóta várt és hiánypótló kezdeményezés valósult meg Szerencsen. A helyi óvodák nagycsoportosai, kiegészülve a bátrabb középsősökkel, hétről hétre birtokba veszik a tanuszodát, hogy játékos formában ismerkedjenek meg az úszással. A program sikerét az önkormányzat is segíti, többek között egy új kisbusz biztosításával, ami megoldja a gyermekek szállítását az intézmények és a tanuszoda között.

Az óvodásokkal való foglalkozás teljesen más módszereket igényel, mint az iskolások vagy a felnőttek oktatása. Ezt Pipicz-Szőnyi Patrícia úszásoktató is megerősítette, aki szerint a legfontosabb a játékosság és a megszokott közeg ereje. „Mivel óvodás korosztályról van szó, a mondókákat, énekeket részesítjük előnyben. A már ismert játékokat adaptálom az úszásoktatáshoz, így az első időszak a vízhez szoktatásról, a rengeteg játékról szól. Lehet, hogy csak 2-3 óra után mondom azt, hogy most már elkezdthetünk úszni” – mondta.

Kecskésné Nagy Edit, a Szerencsi Óvoda és Bölcsőde igazgatója elmondta, több mint 12 éve nem volt hasonló, szervezett program a városban. „Nagyon pozitívan fogadtuk ezt a lehetőséget, hiszen nagy szüksége van a gyerekeknek az ilyen irányú mozgásra is” – hangsúlyozta az igazgatónő. Hozzátette: Rendkívül fontosnak tartják, hogy a gyerekek önbizalma, önismerete és fizikai állóképessége megfelelően fejlődjön. „Ez a vízhez szoktató program teljes mértékben hozzájárul az egészséges életmódra neveléshez” – folytatta.

A szülők részéről is nagy az érdeklődés, a részvételi arány nagyon magas. Az igazgatónő kiemelte, hogy a város nagyszerű kezdeményezésének köszönhetően a program a szülők számára – a felszereléseken kívül – nem jelent anyagi terhet. „Ez egy nagyon jó kezdeményezése az önkormányzatnak, hogy a szülőket mentesítették a költségek alól, így mindenki egyenlő eséllyel tudott indulni ebben a programban” – hangsúlyozta az igazgató.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.