Portré

A Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár szervezésében az Elvis, oltár, Miami avagy fél millió dollár gazdát keres című vígjátékot november 11-én tekinthette meg a szerencsi közönség a Rákóczi-vár színháztermében. Az előadás előtt a Muriel szerepét játszó Kiss Ramónával beszélgettünk a darabról és a színházról.

Kérlek, mesélj erről a darabról és a karakteredről, Muriel-ről!

Az Elvis, oltár, Miami című színdarabot nem olyan régen mutattuk be, idén tavasszal. Ez egy vígjáték, amit nagyjából  úgy kell elképzelni, mint az Oscar című filmet Sylvester Stallone-val. Itt is a bőröndök kuszálnak össze minden szálat. Az általam megformált karakter Muriel. Muriel egy nagydumás, vagány nő, aki rendkívül határozott is. Szép lassan belecsöppen a kalamajkába és végül rátalál a szerelem, Barney személyében, akit Vastag Tamás alakít. Vicces, hálás szerep, jól megírt szövegei vannak.

Mióta játszol a Bánfalvy Stúdióban?

A Bánfalvy Stúdióval körülbelül 4 éve ismerkedtem meg. Bánfalvy Ági ugyanis ekkor állította színpadra Szabó Magda Abigél című művét. Az országos válogatón megkaptam Torma Piroska szerepét. Nagyon boldog voltam, hogy rám talált ez a lehetőség. Egyfelől azért, mert Édesanyám kedvence Szabó Magda, másfelől pedig azért, mert ritkán adatik meg egy színésznek, hogy attól a színésztől lesse el a praktikákat a színpadon, aki egyszer, már évekkel ezelőtt sikerre vitte ugyanezt a karaktert! Bánfalvy Ági, aki egy ország Torma Piroskája volt most Horn Micit alakítja, ezért a színpadon nagyon sokat tudtam tőle tanulni. Így lettem 4 évvel ezelőtt a Bánfalvy Stúdió társulati tagja.

Kiss Ramóna és Vastag Tamás. Fotó: Szerencsi Hírek

A mostani előadásban látható színészekkel már egy összeszokott csapatot alkotunk. Vastag Tamással és Hujber Ferivel több darabban is láthatnak minket együtt a nézők: például a Greaseben vagy Az estére szabad a kecó avagy a londoni Sextett című vígjátékban. Az Elvis , oltár , Miami avagy fél millió dollár gazdát keres című előadással tavasz óta járjuk az országot. Budapesten a Belvárosi Színházban tekinthetik meg ezt a darabot a színházat kedvelők. Az a tapasztalatunk, hogy a nézők nagyon szeretik ezt a vígjátékot. A Bánfalvy Stúdió egyik célja, hogy sokfelé eljuttasson olyan színműveket, amelyekre kíváncsiak a nézők például Szerencsre.

Milyen szerepekben láthat még a közönség?

Elsősorban prózai színésznő vagyok, de a musical darabok sem állnak tőlem távol. Játszom a Madách színházban a Poligamy című komédiában, a Greaseben Betty Rizzo szerepét osztották rám, a nagydumás kőkemény csajt, aki ezzel együtt belül nagyon érzékeny is. Kifejezetten szeretem Bettyt színpadra vinni.
Természetesen az én anyaszínházam a Barátok Közt, most már 15 éve erősítem a csapatot és oszlopos tagja vagyok. Mindemellett lehetőségem nyílt nyáron részt venni a Kicsi Óriások című gyermek tehetségkutató műsorban, mint mentor, valamint zajlanak a Gyertek át című szórakoztató vetélkedő felvételei is.

Hogy telik egy átlagos napod?

Munka szempontjából nagyon hálás lehetek, mert azt gondolom, hogy a helyemen vagyok és jó irányba tartok. Az átlagos napom mindig változik, ma például volt egy kis Barátok Közt forgatás, aztán volt egy kampányfotózás és utána jöttünk Szerencsre. A közeljövőben Mátészalkára, Egerbe, Szombathelyre és Győrbe látogatunk el, úgyhogy szép lassan bejárjuk az egész országot.

Milyen további terveid vannak?

Szeretek folyton megújulni és új kihívások elé nézni. Ez jövőre sem lesz másképp! Rengeteg új feladat vár rám. Már tervezés alatt van, hogy év elején milyen darabhoz nyúlunk és a Barátok Közt is folytatódik tovább.

 

 

 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.