Sziréna

Tizenkét hónapra eltiltotta a rendőrség a járművezetéstől azt a sofőrt, aki Szerencsen úgy közlekedett, hogy nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg a járműve sebességét, és az ütközés következményeként elsodort egy nőt az egy éves gyermekével együtt.

A Szerencsi Rendőrkapitányság munkatársai 2020. december 24-én 22 óra előtt vontak intézkedés alá egy balesetet okozó 19 éves helyi fiatalembert. A férfi Szerencsen a Felsőpincesor utcában személyautójával, olyan sebességgel közlekedett, hogy elvesztette az irányítást a járműve felett, majd nekiütközött egy parkoló tehergépkocsinak. A teherautóból egy anya ekkor vette ki az egy éves gyermekét a biztonsági ülésből, akiket a sodródó kocsi eltaszított. A baleset miatt a kislány az autó alá esett, a nő pedig egy kerítéshez szorult, és mindketten könnyű sérüléseket szenvedtek.

 A szabálysértés elkövetője a felelősségét elismerte, majd a hatóság az elsőfokú határozatában a férfit tizenkét hónapra eltiltotta a járművezetéstől, és 150.000 forint pénzbírsággal sújtotta.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazza az azonnali intézkedés, és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.