Sziréna

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztályának Székesfehérvári Osztályának jelzése alapján a rendőrjárőrök 2023. március 20-án 8 óra körül az M30-as autópályán, Szikszó külterületén ellenőriztek egy lengyel honosságú gépkocsit.

Az autót egy török férfi vezette, rajta kívül az utastérben négy, magát török állampolgárnak valló illegális migráns tartózkodott. Az utasok személyazonosságukat és magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét sem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért őket a rendőrök – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok alapján visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz, míg a grúz sofőr ellen a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság embercsempészés bűntettének gyanúja miatt indít büntetőeljárást.

Az autó sofőrje a megállítást követően elmenekült a helyszínről, a rendőrök azonban Sajópálfalán feltartóztatták és elfogták az embercsempészt.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő!

Fotó: police.hu

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.