Aktuális

Budapest–Hatvan vasútvonal rekonstrukciójának következő fázisában, december 8-tól március 20-ig módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok. Pótlóbuszokkal már nem kell utazni, a vonalat megnyitják a vonatforgalom számára, és a beruházás befejezéséig, 2020 végéig már nem lesz szükség a forgalom teljes szüneteltetésére.

Első ütemben december 8-tól 14-ig változik a menetrend, amikortól már nem kell átszállni pótlóbuszokra, de a december 15-i menetrendváltáshoz igazítva kisebb módosítások lesznek a március 20-ig tartó ütembe.

InterCity vonatok:

A Keleti pályaudvarról 5 perccel korábban, 6:25 és 19:25 között minden óra 25. percében indulnak az IC-k, Füzesabonyba már az alap menetrend szerint érkeznek és indulnak tovább Miskolcra, illetve Kassára, Sátoraljaújhelyre és Nyíregyházára.

A Budapestre tartó InterCity vonatok Füzesabonyig a normál menetrend szerint érkeznek és indulnak, azonban a Keleti pályaudvarra 5 perccel később, minden óra 35. percében érkeznek meg. Az úgynevezett kör InterCity vonatok – a 100-as vonal pályafelújítása miatt is – csak Nyíregyházáig járnak, Budapest-Keleti–Nyíregyháza, illetve Nyíregyháza–Budapest-Nyugati viszonylatokban közlekednek.

December 15-től március 20-ig a kör InterCity vonatok a teljes útvonalon: Budapest-Keleti pályaudvar-Miskolc-Nyíregyháza-Debrecen-Budapest-Nyugati pályaudvar viszonylatban közlekednek.

Gödöllői építés © Fotó: MÁV

Sátoraljaújhelyi sebesvonatok, a miskolci és a füzesabonyi személyvonatok:

December 8-14-ig, a Keleti pályaudvar és Hatvan viszonylatban nem közlekednek, helyettük a hatvani személyvonatokkal utazhatnak az utasok, Hatvanban biztosítják csatlakozással az átszállást. Hatvan–Füzesabony–Miskolc–Sátoraljaújhely viszonylatban változatlan menetrend lesz érvényes.

A Keletiből 20:55-kor Miskolcra, a 22:35-kor Füzesabonyba, továbbá a Füzesabonyból 3:50-kor, az Egerből 4:35-kor, illetve a Sátoraljaújhelyről 3:53-kor, 15:48-kor és vasárnaponként 17:48-kor induló vonatok ugyanakkor a Keleti pályaudvarig a teljes útvonalon közlekednek.

December 15-től március 20-ig a Keleti pályaudvar és Hatvan viszonylatban továbbra sem közlekednek, helyettük a hatvani személyvonatokkal utazhatnak az utasok, Hatvanban biztosítják az átszállást. Hatvan–Füzesabony–Miskolc–Sátoraljaújhely viszonylatban változatlan menetrend lesz érvényes.

A Keletiből 21:00-kor Miskolcra, a 22:35-kor Füzesabonyba, továbbá a Füzesabonyból 3:47-kor, az Egerből 4:35-kor, illetve a Sátoraljaújhelyről 3:56-kor, 15:50-kor és vasárnaponként 17:50-kor induló vonatok a Keleti pályaudvarig a teljes útvonalon közlekednek.

Forrás: MÁV

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.