Aktuális

A hagyományoknak megfelelően január 6-án ismét újévköszöntő fogadásra hívta a helyi vállalkozókat, az intézmények vezetőit és a partneri kapcsolatban lévő szervezetek képviselőit Szerencs Város Önkormányzata. A Bolyai János Katolikus Általános Iskolában megtartott eseményen a megjelenteket Nyiri Tibor polgármester köszöntötte.

A városvezető egy régi ír áldással nyitotta ünnepi beszédét. „Legyen előtted mindig út, fújjon mindig hátad mögül a szél, az eső puhán essen földjeidre, a nap melegen süsse arcodat, s amíg újra találkozunk, hordjon tenyerén az Isten.” A polgármester beszédében kiemelte, hogy 2023-ban a cél továbbra is az együttműködés és a kölcsönös tisztelet. Hozzátette: az önkormányzat és a vállalkozók között jó a kapcsolat, és ezt a töretlen együttműködést a jövőben is meg kell őrizni.

Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke beszédében reményét fejezte ki, hogy az új év úgy kezdődik és folytatódik, ahogyan azt a szerencsi vállalkozók eltervezték. Kiemelte: tapasztalatai alapján a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben a legtöbb vállalkozó kész arra, hogy akár a legnagyobb kihívásokkal szembenézve is megtalálja a legjobb módszereket és eszközöket a problémák elhárítására.

A beszédek után Jancsó Dóra és Cselepák Balázs színművészek zenés műsora szórakoztatta a közönséget, majd Nyiri Tibor és Bihall Tamás pezsgővel koccintottak az új esztendőre, kifejezve köszönetüket a helyi vállalkozóknak. Az esemény végén közös vacsorával kedveskedett Szerencs Város Önkormányzata a megjelenteknek.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.