Aktuális

Nagy sikert aratott Szerencsen a hőlégballon és az ünnepi fények. A szervezők becslése szerint negyvenezernél is többen voltak kíváncsiak a Világörökségi Kapuzatnál kiállított ünnepi fényekre, amit egy hónapig lehetett megtekinteni.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy Szerencs Város Önkormányzata a magas energiaárak miatt és a takarékossági szempontokat is figyelembe véve 2022-ben nem kapcsolta fel a karácsonyi fényeket a településen – kivéve a jászol a hivatal előtt – és a Világörökségi Kapuzatnál lévő installációt, amik az elmúlt évben már turisztikai látványossággá nőtte ki magát. Tavaly mindenki nagy meglepetésére Kretovics István, a Szerencsi Kisgép- és Fénycentrum vezetője saját költségén vállalta, hogy továbbra is működteti az installációkat, amiben az önkormányzat partner volt.

A 2021-es évben egyes becslések szerint tízezer körül volt a látogatók száma, a tavalyi évben – a szervezők számítása szerint – azonban már negyvenezernél is több turista érkezett Szerencsre, hogy megtekintse a szebbnél szebb alkotásokat. A magas látogatottsági aránynak Kretovics István szerint több oka is volt. Az egyik, hogy a szerencsi ünnepi fényeknek híre ment, már egyre több utazási iroda indít járatokat. A másik ok pedig, hogy a környező településeken az önkormányzatok az energiával történő takarékoskodása miatt szinte sehol nem volt hasonló méretű és minőségű kiállítás. A cégvezető érdeklődésünkre elmondta, hogy a turista járatok többek között Budapestről, Debrecenből, Nyíregyházáról, Jászberényből és Kassáról érkeztek.

Kretovics István hozzátette, ahol tudtak ők is spóroltak és sok segítségre is szükség volt. Számos szerencsi vállalkozás támogatta a kezdeményezést, és a kapuban elhelyezett becsületkasszába is sokan dobtak pénzt, amiből az áramfejlesztő üzemeltetését fedezték. Hozzátette: barátja Mede Ferenc felvidéki vállalkozó, a Szent Korona Ballon megálmodója és létrehozója is a lehető legkedvezőbb díjat kérte a látogatóktól. Hangsúlyozta: a cél az volt, hogy örömet tudjanak szerezni az embereknek és elhozzák az ünnep hangulatát. Szerencs Város Önkormányzata tavaly a területet térítésmentesen biztosította, ezzel támogatva a kezdeményezést.

A cégvezető kérdésünkre elmondta, hogy az idén még nagyobb attrakciót tervez, amiről egyelőre csak keveset árult el. Annyi biztos, hogy az új installációk nagyobbak, látványosabbak és kidolgozottabbak lesznek, mint az eddigiek. A műhelyben ottjártunkkor éppen egy négy méter magas csodaszarvast és egy jégkirálynő megépítésén serénykedtek a dolgozók.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.