Aktuális

Szerencs Város Német Nemzetiségi Önkormányzatának szervezésében február 3-án a vasútállomásnál található emlékműnél helyeztek el mécseseket, és tették tiszteletüket a megjelentek azok előtt, akiket 78 évvel ezelőtt hurcoltak el kényszermunkára a Szovjetunióba. Szerencs Város Önkormányzatának nevében Nyiri Tibor polgármester gyújtott mécsest.

A második világháborút követően kb. 130 ezer hadifogoly és civil esett fogságba és került ki a Szovjetunióba, ahol elsődleges a cél a háborúban elpusztított ország újjáépítése volt. Miután Magyarországot elérte a front, 1944 őszétől-telétől sorra alakultak a hadifogoly-gyűjtőtáborok, elsősorban vasúti csomópontok mentén, így Szerencsen is.

A térségből 1945 januárjában közel 4 ezer embert szállítottak embertelen körülmények között marhavagonokba zsúfolva. A „kis munka” évekig évig tartó kényszermunka – építkezés, bányászat, romeltakarítás – volt a Szovjetunió területén. Elsősorban német nevű, 17 és 45 év közötti férfiakat, valamint 18-30 éves nőket hurcoltak el, de számos beszámoló szerint nem volt ritka, hogy az utcáról véletlenszerűen vitték el az embereket.

Az embertelen körülmények következtében megközelítően az elhurcoltak egyharmada vesztette életét. A később élve hazatérők nem beszélhettek a velük történtekről, ezért is fontos most 78 év múltán a közös megemlékezés. A megemlékezésen a jelenlévők mécseseket gyújtottak az elhurcoltak emlékére.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.