A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából megemlékezést tartottak február 24-én a Bocskai István Katolikus Gimnázium és Technikum aulájában és a szerencsi emléktáblánál. Az Országgyűlés 2000. június 16-án hatályba lépett határozatával minden év február 25-ét a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává nyilvánította.
A kommunista diktatúrák halálos áldozatait világviszonylatban 100 millióra becsülik. Kelet-Közép-Európában a számuk eléri az 1 millió főt. Egyes becslések szerint Magyarországról több mint 800 ezer embert hurcoltak el kényszermunkára, a gulágra és málenkij robotra. A kommunista kényszermunkatáborokba elhurcoltak közül sokan nem tértek vissza.
A megemlékezés a gimnázium diákjainak műsorával kezdődött, majd Nyiri Tibor polgármester mondott beszédet, aki egy szerencsi születésű hős, Szerednyei János igaz történetét mesélte el az ifjúságnak. Elhangzott, hogy Szloboda János 1920. május 26-án született városunkban. Érdekelte a kereszténység, ezért a papi hitvallást választotta. A szeminárium kérésének eleget téve, eredeti nevét magyarosította Szerednyei Jánosra.
Első szentmiséjét szülővárosában Szerencsen tartotta, majd ezután segédlelkészként Tarcalra került. A II. világháború után a szovjet hadsereg által elfoglalt magyar területeken romeltakarításra való hivatkozással fegyveres katonák a nyílt utcáról vitték el a civileket. Szerencsről az egykori Királyudvarba (mai Szerencsi Járásbíróság) közel 130 tarcali polgárt gyűjtöttek össze. Szerednyei János elment a szovjet parancsnokságra, hogy hívei érdekében szóljon. Ott azt mondták neki: „Ha annyira szívén viseli a tisztelendő úr a hívei sorsát, menjen maga is velük!”. A káplán két óra haladékot kért. A plébániára ment a legszükségesebb holmijáért, összecsomagolt, fogta a hegedűjét és két óra múlva készen, mosolyogva beállt a hívei közé az első sorba erősítőnek, vigasznak.
A környék összeszedett fiataljaival együtt, a szállító vagonok megérkezéséig a Királyudvarban voltak bezárva. A vonatok 1945. január 31-én indultak el. Tizenhét napi utazás után érkeztek meg a szovjet munkatáborokba Vorosilovka (Ukrajna) közelében, ahol a bányában kellet dolgozniuk.
Papi hivatásához hűen igazi lelkipásztorként viselkedett a foglyok között. Titokban misézett, gyóntatott és gondozta a betegeket. Az éhség és a túlhajszolt embertelen körülmények között végzett bányamunka végül felőrölte minden erejét. Az egyik napon a bányából jött ki ám a csille drótkötele elszakadt és Szerednyei János lezuhant a mélységbe, ahol szörnyethalt. Tisztelete nagy volt nemcsak a lágerlakók, hanem az őrök és a helyiek között is. János atya közel 100 fogoly közül egyedül részesült koporsós temetésben.
A polgármester szerint nem szabad felednünk, emlékeznünk kell, hogy méltók maradjunk a történelmi nagyjainkhoz.
Ezt követően a megemlékezés a Rákóczi út – Posta utca kereszteződésénél található emléktáblánál folytatódott, ahol a megjelentek elhelyezték a koszorúkat és mécseseket.
(Borítókép: a gimnázium diákjai műsorral tisztelegnek az áldozatok előtt.)