Asztalitenisz

A Szerencs VSE asztaliteniszezői szeptember 25-én ezúttal hazai környezetben játszottak. A szurkolók nagy örömére az NB I-ben ismét bravúros győzelmet aratott az együttes.

A szerencsiek a budapesti KSI együttesét fogadták, akik ellen 9-5 arányban győzedelmeskedtek. „Tamás Szabolcs mindhárom mérkőzését megnyerte, Sánduly Levente 2, Köllő Ábel és Lehoczki Gábor pedig 1-1 győzelemmel járult hozzá a sikerhez. Ezenfelül mindkét páros mérkőzést megnyerték a fiúk” – tájékoztatta szerkesztőségünket Köllő András szakosztályvezető.

Az NB II-es gárda azonban 6-12 arányban vereséget szenvedett a Dunakesziektől. A versenyen nagy szerep jutott a kétszeres paralimpiai bajnoknak Pálos Péternek, aki bravúros játékával rendre elkápráztatta a közönséget. Az NB II-es mérkőzésen Korály Tibor és Köllő András 2-2 győzelmet aratott, Begala Marian 1 pontot szerzett a csapatnak, míg a Korály Tibor és Sárossy Balázs alkotta együttesnek a páros mérkőzést is sikerült megnyernie.

A szerencsiek megyei A. csapata az utánpótlás korú szintén városi B. gárdával játszott. „Most még a rutin és az évek diadalmaskodtak, így a megyei A. csapat 18-0 arányú győzelmet aratott” – mondta Köllő András.

(Borítókép: a Szerencs VSE sportolói, forrás: magánarchívum)

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.