Közélet

Szerencs Város Sportegyesülete (SZVSE) két év kihagyás után, február 25-én újra megrendezte a Sportbált a Bocskai István Katolikus Gimnázium és Technikum aulájában. Természetesen ez elsősorban társasági összejövetel volt, így remek alkalom nyílt a kikapcsolódásra, a tartalmas baráti beszélgetésekre, a rövid visszatekintésre és a táncmulatságra. Az esemény azonban mindezek mellett jó lehetőséget adott arra is, hogy elismerjék, díjazzák a szakosztályok legeredményesebb sportolóit, edzőit.

A megjelenteket Nyiri Tibor polgármester köszöntötte, aki beszédében elmondta, hogy a városban mindig kiemelt fontosággal kezelték a sportot, nem véletlen, hogy tíz szakosztály működik Szerencs Város Sportegyesülete keretein belül. Hozzátette: a kemény munka mindig meghozza a gyümölcsét. Az egyesület valamennyi tagja példaként állítható a fiatalság számára azzal, hogy az edzések miatt feláldozza szabadidejét. „Hálásan köszönöm sportolóinknak a megfeszített munkát és azt is, hogy a versenyek alkalmával tovább öregbítik városunk hírnevét. A szülőknek és az edzőknek is kijár a hála, hiszen ők is áldozatokat hoztak” – mondta a polgármester. Hangsúlyozta: az idén harminc éves az SZVSE, a célok még ennyi idő után sem változtak. „Sportolóink évről évre szép helyezéseket érnek el, sőt a határokon túl lévő bajnokságokon is részt vesznek. Öröm számomra, hogy egyesületünk mind a megyei, mind a Nemzeti Bajnokságban jelen vannak. A célunk továbbra is az, hogy biztosítsuk az utánpótlást és a sportolási lehetőséget” – emelte ki a polgármester.

Dr. Hegedűs Csaba olimpiai bajnok birkózó beszédében a saját történetét hozta fel példaként a szerencsi ifjúságnak. Elhangzott, hogy a külföldi versenyek alkalmával mindig büszke volt a magyarságára. Az olimpiai bajnok szerint merni kell nagyot álmodni, hiszen korábban ő sem gondolta volna, hogy Sárvárról indulva a világ bajnoka lehet. A célját egészen fiatalon nyolcéves korában meghatározta, és minden nap tett azért, hogy elérje. A célok kitűzésével, tenni akarással és hittel minden elérhető – zárta gondolatait dr. Hegedűs Csaba.

A beszédek után a Szikra Tánciskola produkciója szórakoztatta a megjelenteket, majd Cselepák Balázs a Miskolci Nemzeti Színház művésze, valamint tanítványai Kerekes Dorina Petra és Magyar Gréta zenés műsora következett.

Ezután Szerencs Város Sportegyesülete ünnepélyes keretek között fejezte ki tiszteletét és nagyrabecsülését az elmúlt év kiemelkedő sportteljesítményt nyújtó fiatal sportolók és edzőik iránt, akik teljesítményeik mellett magatartásukkal is példaként állíthatóak az egyesület tagjai és a város ifjúsága elé. A díjakat Nyiri Tibor polgármester és dr. Hegedűs Csaba olimpiai bajnok birkózó adta át.

„Az Év Sportolója” kitüntetést vehetett át: Lukács Zsófi (úszás) és Lénárt Zétény (úszás) valamint Farmosi István edző. Fábián Léna (súlyemelés) és Morvai Balázs Örs (súlyemelés) valamint edzőjük Fekete Diána és Morvai Zoltán. Kovács Máté (labdarúgás) és edzője Mudri Mihály. Nagy Ábel (kosárlabda) és edzője Endrész Tamás. Tálas Dorina (kézilabda) és edzője Katona Krisztina. Szűcs Vivien (karate) és Kanalas Patrik (karate) valamint edzőik Varga Katalin és Nagy László. Czakó Regő (birkózás) és edzője Illésy László. Sárossy Balázs (asztalitenisz)

2019-ben nagy veszteség érte a szerencsi labdarúgást, ugyanis 85 éves korában elhunyt Lukács Bertalan Pro Urbe díjas mesteredző, aki a sportegyesület közösségének meghatározó, megbecsült, példamutató tagja volt. Emlékére az egyesület megalapította a „Lukács Bertalan-díjat”, amelyet az adott évben kiemelkedő teljesítményt, legnagyobb fejlődést mutató utánpótláskorú kapus részére kerül átadásra. Ezt a díjat idén Tóth Milán kapta.

A bálon Nyiri Tibor polgármester köszönetét fejezte ki Szőke Szilviának, az SZVSE sportmenedzserének, Rábainé Végh Anett és Gábor Zsuzsának az egész éves munkájukért.

A díjátadó után következett a vacsora, a finom ételekről a Szerencsi Városüzemeltető Nonprofit Kft. gondoskodott. Az est további részében a jó hangulatról a Rumba Roll zenekar gondoskodott.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.