Oktatás - Nevelés

A MOL közleményében tudatta szerkesztőségünkkel, hogy Borsod–Abaúj–Zemplén megyében három fiatal, tehetséges művész pályázott sikerrel a MOL Tehetségtámogató Programra, amely az idei tanévben összesen 20 millió forinttal segíti a 10-23 év közötti tehetségek pályafutását. Országszerte összesen 63 fiatal pályázó és csapataik nyertek támogatást, köztük ifjú zenészek, táncosok, vizuális alkotók, előadóművészek, a matematika és a természettudományok mellett az informatika és a csillagászat fiatal művelői, kutatói. Legtöbben zeneművészeti területről nyújtottak be pályázatot, hiszen egy hangszer megvásárlása komoly befektetés egy átlagjövedelemmel rendelkező család számára. A fiatal tehetségek előfinanszírozásként kapják meg a támogatást.

2021-ben összesen 275 pályázat érkezett be a Tehetségtámogató Program művészet és tudomány kategóriáiban, a megpályázott összeg pedig több mint hatszorosa volt a rendelkezésre álló keretnek. A szakértő zsűri értékelése után a pályázatot kiíró MOL Alapítvány kuratóriuma úgy döntött, hogy összesen 63 fiatal nyeri el a pályázati támogatást. A 10-18 éves korosztály legeredményesebb képviselői összesen 15 millió Ft támogatásban részesültek, míg a 19-23 éves, korábban már alapítványi támogatást elnyert fiatalok a Klasszis kategóriában összesen 5 millió Ft-ra pályázhattak.

A Borsod–Abaúj–Zemplén megyei győztesek:

Majoros Milos, ütőhangszerek, Szerencs

A 11 éves dobos már hároméves kora óta aktívan zenél, kedvenc hangszere a marimba. Két éve azonban a család már Budapestre költözött, hogy Milos zenei tehetsége megfelelően fejlődhessen. Jelenleg a Kispesti Szatmári László Alapfokú Művészeti Iskola klasszikus ütő szakára jár, valamint magánúton jazzdobot tanul Bordás József tanítványaként. A támogatásból Milos a Crescendo Nyári Akadémia részvételi díját szeretné finanszírozni.

Rontó Zoltán József, színjátszás, Sajóhídvég

A 18 éves roma származású fiatal számtalan vers- és prózamondó versenyen és színjátszó találkozón szerepelt sikerrel. A családjukban még nincs diplomás, Zoltán azonban hisz abban, hogy kemény munkával megszerezheti a felsőfokú végzettséget. A támogatásból laptopot szeretne vásárolni, mivel jelenleg a családja nem rendelkezik számítógéppel.

Téglás Botond, hegedű, Sárospatak

A 11 éves hegedűvirtuóz ifjú kora ellenére számtalan nemzetközi versenyen szerepelt sikerrel, legutóbb tavaly nyert harmadik helyezést az International Music Association Gloria Artis in Vienna versenyen. Botond jelenleg a bécsi Zeneakadémia ifjúsági tehetséggondozó osztályába jár, tömbösített képzés keretében. A támogatásból a kurzusaihoz kapcsolódó utazási- és szállásköltséget szeretné finanszírozni.

A zsűri tagjai idén Devich Márton, a Bartók Rádió csatornaigazgatója, Pázmány Karolina Ágnes vizuálisnevelés–tanár, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanszékvezető-helyettese és Pertis Szabolcs matematika–fizika szakos tanár, népzenész voltak. Elsődleges bírálati szempontjuk a pályázók eddigi eredményessége és jelenlegi igényük indokoltsága volt. Legtöbben zeneművészeti területről nyújtottak be pályázatot, hiszen egy hangszer megvásárlása komoly befektetés egy átlagjövedelemmel rendelkező család számára. A fiatal tehetségek előfinanszírozásként kapják meg a támogatást.

A MOL közhasznú alapítványán keresztül 2006 óta karolja fel a fiatal tehetségeket; eddig több mint 3000 művészeti vagy tudományos pályára készülő fiatal fejlődését segítette. A támogatottak teljes listája a MOL Alapítvány honlapján érhető el: https://molalapitvany.hu/tamogatott/2020-21-muveszet-tudomany

Városhatár

Az új esztendő kezdetén Nyiri Tibor Szerencs polgármestere visszatekintett az elmúlt év kihívásokkal teli hónapjaira, értékelte az elvégzett munkát, és szólt a 2023-as év terveiről, céljairól.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.