A Budapesti Török Kulturális Intézet és a Török Tudományos Akadémia támogatásával érkezett a Kamionnyi Matematika elnevezésű nemzetközi program Prügyre.

Tizennegyedik alkalommal rendezték meg az olvasottsági vetélkedőt május 12-én délelőtt, a Kiss Attila Alapítvány szervezésében.

A Szerencsi Pedagógia Szakszolgálat szervezésében tartottak konferenciát május 11-én a Rákóczi vár Lovagtermében. A Mit Tehetünk együtt elnevezésű programon szakmai előadásokkal bővíthették tudásukat a pedagógusok.

Klasszikus témákat érintettek, nem okozhattak meglepetést a vizsgázóknak a középszintű történelem érettségi esszéfeladatai – mondta az Eduline által megkérdezett szaktanár, aki szerint mindkét magyar téma a tananyag szerves része, a felkészült érettségizőknek nem okozhattak gondot.

Május 8-án délelőtt 11-kor véget ért a középszintű matek érettségi, csaknem 74 ezer diák adott számot tudásáról. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint matematikából középszinten 1 256 helyszínen 71 086 vizsgázó, emelt szinten 86 helyszínen 3 285 vizsgázó tesz érettségi vizsgát. A matematika középszintű írásbeli vizsga 180 percig tartott, az emelt szintű pedig 240 percig. 

A Szerencsi Szakképzési Centrum Műszaki és Szolgáltatási Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája május 4-én tartotta meg ballagási ünnepségét.

További cikkeink …

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.