Bolyai Matematika Csapatversenyt rendeztek Szerencsen
A Bolyai János Katolikus Általános Iskola immáron hetedik éve ad helyszínt a Bolyai Matematika Csapatversenynek.
A Bolyai János Katolikus Általános Iskola immáron hetedik éve ad helyszínt a Bolyai Matematika Csapatversenynek.
Az állatok világnapját 1931 óta ünneplik október 4-én világszerte.
A magyar népmese napja szeptember 28-a, melyről a hagyományoknak megfelelően a református iskolában is megemlékeztek. Az esemény főszereplői idén az intézmény 4. a osztályának tagjai voltak, akik Az okos Katica című mesét mutatták be a megjelenteknek.
A KRESZ és a helyes közlekedés témakörében tartott előadást szeptember 27-én Dócs Anita, a Szerencsi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának munkatársa a Rákóczi Zsigmond Református Általános Iskolában.
A Bocskai István Katolikus Gimnázium kilencedik évfolyamos diákjai látogattak el október 1-jén a Szerencsi Városi Könyvtárba.
Meséskönyvekből nyílt kiállítás szeptember 24-én a Gyárkerti Óvodában.
Az iskolatáska a gyermek súlyának legfeljebb 10 százalékát érheti el, ami 7 éveseknél hozzávetőleg 2,5 kilogramm - figyelmeztetett Moravcsik Bence ortopéd szakorvos.
Szerencsen is megtartották az iskolákban a tanévnyitó ünnepségeket, s ezzel hivatalosan is megkezdődött a 2018/2019-es tanév.
Az első és második évfolyamos tanulókat követően a 3- 4. osztályos diákok napközis tábora kezdődött június 25-én a Bolyai János Katolikus Általános Iskolában.
Szerencsi Rákóczi Zsigmond Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola a nyáriszünet alatt többféle táborozási lehetőséget biztosít a diákoknak a szabadidő hasznos eltöltése érdekében.