Portré

Katona Krisztina (fotónkon) igazi sportember. 1990-ben született Miskolcon. Szerencsen nőtt fel, öt testvére van. Szerencsen a Bolyai János Katolikus Általános Iskolába járt, középiskolai tanulmányait pedig Tiszaújvárosban és Debrecenben folytatta.

– 2016-ban állam vizsgáztam a Nyíregyházi Egyetemen testnevelő-edző szakon. Jelenleg az egri Eszterházy Károly Egyetemen végzem tanulmányaimat testnevelő tanár és közösségi művelődés tanár szakon – mondta Katona Krisztina.

A sport óvodás kora óta jelen van az életében.A bátyja mindenféle sportot kipróbált amatőr szinten, ami őt is arra ösztönözte, hogy minél több sportágat megismerjen. Egészen nyolcadik osztályos koráig kosárlabdázott, focizott, atletizált, ám ekkor úgy döntött, hogy csak egy sportágra fog koncentrálni, ami nem más, mint a kézilabda.

Katona Krisztina edzésen a Szerencsi Kulcsár Anita Sportcsarnokban. Fotó: magánarchívum

– Ebben éreztem magamat a legtehetségesebbek és ez igazán tetszett nekem. Rengeteget kell futni, sok a test-test elleni küzdelem és nagyon sokat kell gondolkodni. Összetett és látványos. Gyakorlatilag már az első edzésen szerelem volt első látásra és azóta sem kopott semennyit az érzés, sőt évről-évre egyre erősebb a kötődés – mondta.

Tizenhét éves lehetett, amikor rájött arra, hogy nem olyan tehetséges, hogy élsportoló legyen. – Azt mondják, aki nem tudja, az tanítja. Ez ad azóta is motivációt neki.

A gyerekek mosolya, ölelése rengeteg erőt ad. Feltölt és érzem, hogy nem tudnék mást csinálni. Minden nap úgy indulok el és úgy érek haza az iskolából, az edzésekről, hogy a munkám a hobbim.

Boldog vagyok, hogy ezt csinálhatom, amit a legjobban szeretek – mondta Katona Krisztina. A Szerencs VSE női felnőtt kézilabdacsapat vezetését 2017-ben vállalta el.

– Ha most megkellene fogalmaznom, hogy hol szeretném látni magam 20 év múlva, akkor azt hiszem, azt válaszolnám, hogy nagyon jó utánpótlás edző szeretnék lenni, akinek a keze között több válogatott tehetség pallérozódott – hangsúlyozta Katona Krisztina.

Vallja, hogy a sport sok mindenre megtanít. – Az élet összes területén a segítségünkre van. Legyen az család, munka, iskola, öröm vagy bánat, mindenre gyógyír. Mindegy, hogy családi kikapcsolódás vagy aktív sportolás. Megtanít felelősséget vállalni valamiért vagy valakiért. Neki a sport nem csak szenvedély, hanem életfilozófia – összegezte hitvallását. Hobbija a kirándulás, a futás és a főzés.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.