Úszás

A különböző távokon több mint tízezer amatőr és profi sportoló vett részt a július 22-ről másnapra halasztott 41. Lidl Balaton-átúszáson.

A szervezők tájékoztatása szerint a Révfülöp és Balatonboglár közötti klasszikus, 5,2 kilométeres erőpróbát közel 9500 úszó próbálta leküzdeni, akiknek a délnyugati irányból kissé megélénkült szél miatt kialakuló hullámzás nehezítette az úszást. Hozzátették, a halasztás ellenére is több, mint tízezren teljesítették a különböző távokat.

A legnagyobb hazai nyíltvízi úszóeseményre 1071 hazai település mellett 49 országból érkeztek a résztvevők, akik összesen több mint hatmillió forinttal támogatták a Bátor Tábor Alapítványt, a Várva Várt Alapítványt és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatát. Az esemény célba érkezőit mindhárom versenyszámban egyedi éremmel és a szponzoroknak köszönhetően gazdag célcsomaggal várták a szervezők.

Rábainé Végh Anett képviselő – aki maga is részt vett az eseményen – arról adott tájékoztatást, hogy a 200 vitorlásból álló úszófolyosón 2 kórházhajó vigyázott az úszókra, átevezőkre. A Közép-Európa legnagyobb taván megtartott eseményen szerencsiek is évek óta rajthoz állnak. Kiss Rozi, Galyas Dorka, Galyas Gréta és Szentirmai Gergő először úszták át a Balatont. Kazsik Csenge új egyéni csúccsal a 2011-es lányok között a 3. legjobb időeredményt érte el.

A szerencsi úszók névsora: Szentirmai Gergő, Ladinszki Levente, Galyas Zoltán, Galyas Gréta, Galyas Dorka, Kazsik Sándor, Kazsik Csenge, Kiss Rozi, Rábainé Végh Anett, Rábai Bence, Balázsfalvi József, Kelecseny Ádám, Kelecseny Róbert és Kelecseny Fanni.

Fotó: magánarchívum

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.