Úszás

Az SZVSE elmúlt 30 évében az úszó szakosztály a legfiatalabb, amit a tanuszoda átadását követően 2006-ban alapítottak, de már a következő években szép sikereket értek el. Az alábbi összefoglalóban Kiss Attila szakosztályvezető és Rábainé Végh Anett oktató volt a segítségünkre.

A Szerencs Városi Tanuszodát 2003-ban kezdték el építeni, és két évvel később 2005. május 14-én adták át. Eredetileg teljesen más területre szerették volna felhúzni, de a városvezetést végül úgy döntött logikusabb, ha az oktatási intézmény közvetlen közelében épülne. Ennek köszönhetően közvetlen átjárás van a gimnázium és a tanuszoda között. A medencék először heti hat napon át várták a sportolni vágyókat, az intézmény vezetője Juhász Tibor volt. Az SZVSE Úszó Szakosztály irányítója a megalakulás óta – egy rövid időszak kihagyásával – Kiss Attila. Váczi Péter is vezette a szakosztályt, de költözés miatt végül visszakerült az irányítás Kiss Attilához.

A vezető mellett nagy feladat hárult az oktatókra is, mint például Rábainé Végh Anettre. „2006 februárjában kerültem a szakosztályhoz, rögtön azt követően, hogy letettem a szükséges vizsgákat. Emlékszem, hogy nulláról kellett építkeznünk, de az akkori önkormányzati képviselők nagy erőkkel támogatták a frissen alakult szakosztályt” – mondta Rábainé Végh Anett. Az uszoda megnyitását követően többen – főleg testnevelők – elkezdtek egyéni és kiscsoportos úszásoktatásokat tartani: Szabó Miklós, Endrész Tamás, Bodnár Zsolt, Szabó Árpád, később gyógyúszás és babaúszás területen elkezdett dolgozni: Rábainé Végh Anett, Ficsor Katalin és Erdélyiné Mészáros Erika.

24 órás úszás 2015-ben. Az uszoda szinte zsúfolásig megtelt.

Már az első években az iskolák közötti versenyeken szép eredményeket értek el a szerencsi úszók egyéniben és csapatban egyaránt, amely az évek során egyre jobb lett. 2007-ben a Székesfehérváron megtartott országos diákolimpiai döntőn Gergely Gréta 100 méteres gyorsúszásban, Petrusovics Attila pedig 50 méteres mellúszásban nem talált legyőzőre, így mindketten bajnokként állhattak fel a dobogó felső fokára. Kiss Viktória 2007-ben Ózdon megrendezett versenyen 100 méteres gyors és hátúszásban ezüstérmet szerzett, aki mellett Farmosi Zsombor is számos versenyen szerzett még dobogós helyezéseket. 2010-ben a gimnázium csapata bekerült az országos döntőbe, ahol gyorsváltóban a harmadik helyezést érték el. Rábai Bence – aki később maga is oktató lett –, a 100 méteres gyorsúszás országos diákolimpiai B kategóriás bajnoka lett 2012-ben. Egy évvel később ezüstérmet szerzett ugyanebben a számban.

2014-ben a Bolyai János Katolikus Általános Iskola IV. korcsoportos fiú gyorsváltója megszerezte a Magyarország Diákolimpia Bajnoka címet. Öszszességében elmondható, legyen szó hazai vagy vendégszereplésről, a szerencsi úszók nem okoztak csalódást. Rengeteg kisebb-nagyobb versenyeken rendre érmekkel, kupákkal tértek haza sportolóink. Jó példa erre a 2022. március 20-án megtartott Diákolimpia Országos Döntő B kategóriája, ahol a Lukács Zsófi egyéni csúcsát megjavítva harmadik helyezést ért el 100 méteres mellúszásban, a 4×50 méteres gyorsváltóban is egyéni csúcsot javítva a hatodik helyet szerezte meg. A csapat tagjai: Lukács Zsófi, Kiss Rozi, Nagy Natasa és Tóth Abigél. A fiúknál Lénárt Zétény 100 méteres mellúszásban szintén egyéni legjobb idejét túlszárnyalva a tizenkettedik helyezést szerezte meg.

A legnagyobb és legtöbb szervezést követelő esemény egyértelműen a „24 órás úszás” elnevezésű rendezvény volt. Mint ahogyan a neve is mutatja, a lényeg, hogy 24 órán keresztül mind az 5 tanuszodai pályán legyen legalább egy sportoló. „Már az első pillanattól kezdve óriási sikere volt a kezdeményezésnek. Sok szponzorunk volt, akik pizzával, lángossal, hamburgerrel, salátával, üdítővel kedveskedtek a főként gyerekekből álló csapatnak, de szép számmal érkeztek rendőrök, tűzoltók és egyéni sportolók is” – mondta Rábainé Végh Anett, aki hozzátette, hogy külön termeket alakítottak ki a pihenésre, ahol még aludni is lehetett. A sportnapot 13 alkalommal ismételték, aminek mindig óriási sikere volt. Péntekenként este 18 órától kezdődött az esemény és másnap 18 óráig tartott, amit a helyi média mindig figyelemmel kísért. A 2019-es 8. alkalommal megtartott programon összesen 248 kilométert úsztak le a résztvevők, volt olyan sportoló, aki majdnem 12 kilométert tett meg a medencében. Hasonlóan népszerű volt a „Szerencsi Vasember”, amely egyfajta triatlon volt. Az úszásból, kerékpározásból és futásból álló sportágnak sok kedvelője akadt városunkban, amin mindig szép számmal képviseltették magukat az úszók.

Sportoló az uszodában.

Ugyancsak a nagyobb sportesemények közé tartozik a Szerencs Kupa Amatőr Úszóverseny, amit 2019-ben már 14. alkalommal rendeztek meg. Az akkori beszámolóból kiderül, hogy közel 100 versenyző érkezett városunkba azért, hogy megmutassa tehetségét. A szerencsi csapat összesen 28 arany, 22 ezüst és 11 bronzéremmel gazdagodott. A sportesemények és versenyeken kívül fontos szerep jutott a táboroknak is, amit 2009-től kezdve rendszeresen tartottak. „A tagokkal együtt mindig Hajdúnánásra utaztunk. A költségek nagy részét az egyesület állta, a sportolóknak csupán hozzájárulást kellett fizetniük” – folytatta Rábainé Végh Anett. Ezen kívül sokszor volt kajakoktatás Tokajban. Kiss Attila szakosztályvezető tájékoztatása szerint mindig gyermeke révén érdekelt szülő vezette a szakosztályt, az utóbbi években ennek Nagy Magdolna a motorja, főszervezője. Ugyan nem tartozik szigorúan a szakosztály életéhez, de a gyógyúszás is igen népszerű, amit a tanuszodán kívül a Szerencsi Fürdő & Wellnessházban is rendszeresen tartottak, főleg azután vált közkedveltté, miután a társadalombiztosítás támogatta.

A tanuszoda 2021-es ideiglenes bezárását követően az SZVSE úszói létesítmény nélkül maradtak. Az önkormányzat gyorsan cselekedett. Átmenetileg az úszóknak a tokaji tanuszodában biztosít lehetőséget az önkormányzat az edzésre. Hetente három alkalommal buszokkal szállítják a gyerekeket, fizetik az utazást, a pályabérletet. Érdemes megemlíteni, hogy több környező településen a nehéz pénzügyi körülmények és az emelkedő energiaárak miatt bezárt tanuszodák után egyszerűen szélnek eresztették a szakosztályokat. A szerencsi önkormányzatot ezért mindenképp dicséretet illeti, hogy ezt nem tette meg. Kiss Attila szakosztályvezető érdeklődésünkre összefoglalta, hogy a megnyitás óta milyen versenyek voltak. Többek között tizennégy alkalommal rendeztek Szerencs Kupa Úszóversenyt, tizenkét Karácsony Kupa úszóverseny volt, tizenhárom 24 órás úszás tömegsportrendezvény, tizenegy Szerencs Triatlon, később Szerencsi Vasember néven, 15 éven át diákolimpiai körzet (DSB) versenyek, tizenhét alkalommal nyári edzőtábor, többször volt megyei diákolimpiai döntő a fiataloknak.

A szakmai stáb tagjai: Nyiri Tibor, Kiss Attila. Edzők: Rábainé Végh Anett és Farmosi István.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.