Időjárás

A hét első felében még marad a hideg, szerdától azonban fokozatos enyhül majd a hőmérséklet.

Hétfőn az ország túlnyomó részén derült vagy gyengén felhős, napos időre számíthatunk, majd késő délutántól növekedni kezd a felhőzet nyugat felől, de késő estig nem kell csapadékra számítani. Az északi, északnyugati szelet több helyen élénk, néhol időnként erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -2 és +4 fok között várható. Késő estére többnyire -1 és -9 fok közé, a kevésbé felhős, hóval borított, szélvédett tájakon -10 fok alá hűlhet a levegő.

Kedden a fölénk húzódó felhőzet napközben fokozatosan szakadozik, vékonyodik, a legtöbb napsütés az ország keleti felében várható, nyugaton inkább az erősen felhős ég lesz a jellemző. Elsősorban a nap első felében, főleg a Dunántúlon fordulhat elő hószállingózás, gyenge havazás. Helyenként megélénkül a délkeleti, keleti szél. A minimum-hőmérséklet általában -3 és -10 fok között alakul, azonban a derült, szélvédett, havas tájakon -10, -17 fokot is mérhetnek. Délután -2, +5 fok várható.

Szerdán az éjszaka érkezett felhőzet a nap második felében kezd el csökkenni, szakadozni. Napközben elszórt jelleggel várható csapadék: többnyire gyenge eső, de reggel északon átmeneti ónos eső, északkeleten pedig hószállingózás, kisebb havazás is előfordulhat. A délkeleti, estétől a Dunántúlon a nyugati szél többfelé élénk lesz. Hajnalban általában -1, -8, a kezdetben derült, havas részeken -9, -15 fok valószínű. Kora délután többnyire 4, 9 fok valószínű, de az Északi-középhegységben csupán 0 és +4 fok valószínű.

Csütörtökön túlnyomóan napos idő lesz, ugyanakkor az északkeleti határ közelében lehetnek átmenetileg erősen felhős területek is, arrafelé gyenge eső előfordulhat. A nyugati, majd délután az északira, északkeletire forduló szél több helyen megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában +2 és -5 fok között alakul, de a derült, havas helyeken -6 és -10 fok között valószínű. Kora délután többnyire 5, 10 fok várható, az Északi-középhegységben ugyanakkor csak 2, 4 fok valószínű.

Pénteken erősen megnövekszik a felhőzet, napsütés főleg a Tiszántúlon lehet. Elszórt jelleggel fordulhat elő csapadék: északkeleten vegyes halmazállapot, másutt inkább az eső lesz a jellemző. Az északi, északkeleti szél többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet nyugaton +1 és -4, keleten általában -5 és -10 fok között valószínű, de a derült, szélvédett, havas tájakon -11, -15 fok is lehet. Kora délután 0, +8 fok várható, északkeleten várható a hidegebb, délen, délnyugaton az enyhébb idő.

Szombaton egyre több helyen felszakadozik, csökken a felhőzet. Csak csekély eséllyel fordulhat elő jelentéktelen csapadék. Mérsékelt marad a légmozgás. Hajnalban +2, -7, kora délután pedig 2, 9 fok valószínű.

Vasárnap tovább csökken a felhőzet, többórás napsütés valószínű csapadék nélkül. Mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet hajnalban +1 és -5, napközben 4 és 10 fok között alakul.

Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat

 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.