Időjárás

Ezen a héten változékony időjárás lesz, de többnyire napos, kellemesen meleg lesz az idő – derül ki a HungaroMet előrejelzéséből. 

Hétfőn száraz idő várható, emellett változó vastagságú fátyolfelhőzet lesz felettünk, amely időszakosan szűrheti a napsütést. A déli, délkeleti szelet időnként élénk, Sopronnál erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között alakul. Késő estére általában 14 és 20 fok közé hűl le a levegő.

Kedden változó vastagságú fátyolfelhőzet szűrheti időnként a napsütést, csapadék továbbra sem lesz. A déli, délkeleti szél többfelé megélénkül, főként az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 30 fok között valószínű.

Szerdán jobbára fátyolfelhős, napos idő valószínű, de gomolyfelhők is képződnek, illetve érkezhetnek nyugat felől. Általában száraz idő lesz, csak elvétve fordulhat elő eső, zápor, nagyobb eséllyel északon, északkeleten. Az északi, északnyugati szél megélénkül, főleg az Észak-Dunántúlon sokfelé megerősödik. Hajnalban 8, 15, délután 18 és 28 fok között alakul a hőmérséklet, északnyugaton lesz a hűvösebb, délkeleten a melegebb idő.

Csütörtökön gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég. Csapadéknak kicsi az esélye. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északnyugati szél. A hajnali 6, 12 fokról 20 és 26 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Pénteken változóan felhős idő várható többórás napsütéssel. Számottevő csapadék nem lesz. Többfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északnyugati, északi szél. A minimum-hőmérséklet általában 6, 13, a csúcsérték 20 és 26 fok között alakul.

Szombaton szintén változóan felhős időre lehet számítani többórás napsütéssel, számottevő csapadék nélkül. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északnyugati, nyugati szél. Hajnalban 6, 13, délután 21, 26 fokot olvashatnak le a hőmérőkről.

Vasárnap fátyolfelhős, napos, száraz idő valószínű. Többfelé élénk, néhol erős lökések kísérik a nyugati, délnyugati szelet. A hajnali 8, 15 fokról 24 és 29 fok közé melegszik fel a levegő.

Forrás: HungaroMet

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.