Új köntösben a Taktaharkányi templom
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap mintegy ötvenmillió forintos támogatásából újult meg Taktaharkány református temploma.
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap mintegy ötvenmillió forintos támogatásából újult meg Taktaharkány református temploma.
Az utóbbi napok csapadékos időjárásának köszönhetően jelentősen csökkent a tűzveszély az erdő és mezőgazdasági területeken, ezért nem indokolt a fokozottan tűzveszélyes időszak fenntartása.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kivitelezésében megújult a 38-as számú főút, közel 4 kilométeres szakasza Tarcal térségében.
Három évvel ezelőtt Kiss Gábor korábbi ankarai nagykövet és felesége kezdeményezte, hogy magyar és török amatőr fotósok készítsenek hazánk és Törökország egy-egy városáról, illetve tájegységéről felvételeket.
A hagyományostól eltérő, Családi Nőnap elnevezésű programot tartottak Kesznyéten településen a község önkormányzatának, a Faluvédő és Faluszépítő Egyesület és a helyi, Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezésén belül.
Koncz Ferenc országgyűlési képviselő Mezőzomboron Radó Béla, Szerencsen Nyiri Tibor, Tokajban Posta György polgármesterek társaságában köszöntött hölgyeket a Nemzetközi Nőnap alkalmából.
Prügyön március hetedikén tartották meg a hölgyek köszöntését a Nemzetközi Nőnap alkalmából.
A legyesbényei, múzeumnak is beillő kastélyban tanácskozott Koncz Ferenc országgyűlési képviselő a 06.sz. választókerület polgármestereivel szerda délután.
Február 23-án tartották meg Bekecsen a Télűző és Tavaszváró Mulatságot. A rendezvényen ünnepélyesen átadták a Polgármesteri Hivatal előtt nemrég kialakított teret.
Az elmúlt hetek átlagosnál melegebb időjárása miatt már februárban elkezdődött a tavaszi erdőtűz szezon – figyelmeztet a honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih)